blog

DR: MOLNÁR MARIANN: “cherche l’homme” – Keresd a férfit!

Bethlen kastély Keresden

NEM a herceget keressük fehér lovon, vagy a keresdi Bethlen kastélyban. 🙂 


HANEM először a hallgatóságban nézünk körül és keresünk Y kromoszómával rendelkezőket 🙂
Aztán felelős nőkként a férfiakra koncentrálunk: unokáink, gyermekeink, testvéreink, társaink, barátaink, apáink, nagyapáink között körülnézve
próbáljuk megtalálni a megoldást a bajaikkal gyakran szembe nem néző pasik problémáira.
Az integratív medicina és a homeopátia eszköztárából válogatunk természetesen.
….és ha már végigmegyünk az újszülöttől az aggastyán férfiig az életúton, egy kicsit átgondoljuk, hogy lehet minél tovább egészségesen élni, azaz “longevity” homeopata módra.
Igyekszem majd nagyon, hogy 3 óra tele és elég is legyen.
Várom szeretettel a hallgatóság soraiba mindazokat, akiket ez így érdekel:
Molnár Mariann

dr. Molnár Mariann

dr. Molnár Mariann 1979-ben szereztett orvosi diplomát a SOTE-n, 1983-ban szakvizsgázott csecsemő-gyermekgyógyászatból. Már az egyetem alatt elkezdett alternatív utakon járni, és sok “kalandozás” után 1989-ben, még az utolsó magyarországi tiltás idejét kezdett homeopátiát tanulni.

Homeopátiás végzettségei:
1990 Eurosana (orosz)
1997 London College of Classical Homeopathy (angol)
2000 HIETE (magyar egyetemi)
2008 ECH honoris causa (európai)
1991 óta klasszikus homeopátiás rendelést folytat
1992-2001-ig a MHOE elnökségi tagja volt. 1993-tól 2o éven át MHOE magyar nyelvű alap- és továbbképzéseinek szervezője és előadója .
Első házasságában él Újpesten, most májustól részben vidéken. Életvitelében is igyekszik a homeopátiához méltó utat követni.

IDŐPONT: 2025. február 18. kedd 18-21 óra

Helyszín: ZOOM

Felvétel: 3 hétig visszanézhető

Ár: MIHE tagoknak befizetett 2025-ös tagdíjjal: 6000.- Ft külsősöknek: 8000 Ft

Részvételeddel TE is támogatod a homeopátia ügyét! Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük